A Sütő-család történetének kutatásának gondolata a meglévő adatok alapján először Blank Aladár fejében fogalmazódott meg. Anyai ágon volt Sütő, és nagy gondot fordított a múlt megismerésére. Azonban a technika és a távolság korlátok közé szorította a kutatási lehetőségeit, így az félbe maradt. Ennek a kutatásnak a fonalát hivatott ezen írás felvenni, és lehetőség szerint minél többet megfejteni a család történetéből. Lévén e sorok szerzője maga is a Sütő család leszármazottja, így alkalmanként előfordulhat benne személyesebb hangvétel, noha az egy tudományos munkában nem feltétlenül megszokott, vagy megengedett.

1. Bevezetés és a források ismertetése

A források felkutatása az internetes lehetőségekkel vette kezdetét. A Hungaricana és az Arcanum levéltári anyagai remek kiindulópontként szolgáltak. A következő lépést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Acta Nobilia Comitatuum anyaga jelentette, amelyet a levéltár a szerző rendelkezésére bocsátott. Ebben információ található a birtokviszonyokról, a nemesi bizonyításhoz szükséges tanúvallomások a családfa felállításához szolgáltattak jelentős mennyiségű információt. Található benne néhány személyesebb hangvételű levél is. A Familysearch internetes oldalon található digitalizált levéltári adatok szolgáltatták a következő haladási irányt, ahol főként anyakönyvi kivonatok – mind születési, mind halotti –, valamint esküvői igazolások találhatók. Mivel 1895 előtt a születési anyakönyveket az egyház – esetünkben a református – vezette, ezek a területileg illetékes egyházi levéltárak digitalizált anyagai voltak. Mivel a Sütő-család eredete Vadnára vezet vissza, kézenfekvőnek tűnhet a kutatást az ottani református templomi anyakönyvektől indítani. Azonban Vadnán csak 1792-től vezettek önállóan református anyakönyveket, ezt a szerepet 1726-tól Kaza (ma Sajókaza), azt megelőzően, 1720-tól pedig Bánfalva (ma Bánhorváti) töltötte be. Így tehát ezen települések egyházi regisztereit kellett alaposan megvizsgálni, és kinyerni belőlük a kutatáshoz szükséges információt.

A XVII. században és azt megelőzően a Sütő-család jelenléte főként Vadnára koncentrálódott. A kutatás előrehaladtával azonban nyilvánvaló lett, hogy a család elszármazott a környező településekre is, így a XVIII. századtól kezdődően megkülönböztethetünk vadnai, szederkényi (ma Tiszaújváros), liszkai (ma Olaszliszka), papi (ma Hejőpapi), és bikki (ma Nemesbikk) Sütő-ágakat. Természetesen az egyes települések vonzáskörzetében további települések is érintettek lehettek – amint azt Vadna esetében Kazáról és Bánfalváról biztosan tudjuk – azonban az egyszerűség és a települések közelségéből fakadóan ezeket összevontan kezeltük. A XIX. században ez az elvándorlás még tovább fokozódott, és rengeteg új település vált érintetté, úgy, mint Méra, Taktaharkány, Szerencs vagy Miskolc – a teljesség igénye nélkül.

Elmondható tehát, hogy a Sütő család elmúlt négyszáz évét felölelő kutatómunka rendkívül szerteágazó, sok esetben kimondottan nehéz munka eredménye, melynek során sok esetben a család leszármazottjai előtt is ismeretlen anyagok, információk láttak napvilágot, apró darabokból álltak össze nagyobbak, nem utolsó sorban pedig Borsod vármegye történetének egy újabb mozaikja került a helyére.

2. A Sütő-család legkorábbi történetéről

A Vadnán élő Sütő családdal kapcsolatos első írásos feljegyzés Pálóczi László országbírónak a jászói konventhez 1449. január 27-én írt levelében található. E dokumentumban Sütő Antal és fia, Sütő István kerül említésre. A latin nyelvű dokumentum egy birtokvitával kapcsolatosan említi őket, mint vadnai jobbágyokat.

Palocz-i László comes országbíró a jászói konventhez. Jelentették előtte Velezd-i Kewer Jakab fiának: Miklósnak és Velezd-i László fiainak: Gergelynek és Jánosnak a nevében, hogy nemrég, aminek még nincs egy esztendeje, Paztoh-i István, László, János és Balás az exponenseknek Velezd-i birtokához tartozó bizonyos erdőséget visszajuttatták maguknak, de amikor még folyt köztük a per, elküldték Vadnán lakó jobbágyaikat: […] Anthonio Sythew, Stephano filio Anthonii, […] akik azt az erdőrészt levágták és elszállították. Azért megkéri a konventet, küldje ki a testimoniumát, akinek a jelenlétében a királyi ember tartson a fenti ügyben vizsgálatot. - Kijelölt királyi emberek: Paulus de Balahth vel Franciscus de Jethyen, sin Paulus de Kech, aut Andredas de Barcz.

A Sütő név következő előfordulásával Borsod vármegye 1574. január 13-i gyűlésének jegyzőkönyvében találkozhatunk. Itt Sütő Tamás és Sütő Balázs neve található, a jegyzőkönyv szerint törvény elé állításukat kérték.

(T. 116.) Vass András Járdánházy Ambrus kérelmére idézte Pásztóy Gergelyt Arlón lakó jobbágya, Vámos Máté által, azért, hogy állítsa törvény elé arlói jobbágyait: Vámos Gergelyt és Albertet. Idézte továbbá ugyanazon Járdánházy Ambrus kérelmére néhai Pásztóy János özvegyét is Domkó István által, azért, hogy ő is állítsa törvény elé jobbágyait, név szerint Domkó Cirjákot, Sütő Tamást és Sütő Balázst.

Egy másik érdekesség is észrevehető az idézetből. Nevezetesen a földesúr neve, Pásztóy János. Az 1449-es dokumentumban még Paztoh-i formában szerepel, minden bizonnyal a Pásztó helyiségből származót jelenti, majd száz évvel később már Pásztóyként, gyanítható, hogy ekkorra már a család hivatalosan felvett neve lett. Ebből arra következtethetünk, hogy a Sütő család az 1449-1574 közötti időszakban a pásztóiak szolgálatában állt.

3. A Sütő-család nemessége és armális levele

Ezt követően közel hatvan éven keresztül nincs információ a családdal kapcsolatban. A következő forrásra a Borsod vármegye miskolci járásának nemességvizsgálatában találhatunk. Eszerint 1633. május 23-án publikálták Szederkényben a nemességvizsgálatok eredményeit.

„Sütő […] fiai Sütő Mihály, Gergely, György és Miklós, valamint Sütő Márton fiai István, Albert, János II. Ferdinánd király 1632. Július 8-án Sütő Bálintnak és többi Sütőnek kiadott oklevelét mutatta be, és véglesi Horvát Ferencnek és feleségének osgyáni Bakos Juditnak a manumissonális levelét mutatták be, amelyet Sütő Györgynek Péternek és Bálintnak és Mártonnak adták együtt egy Vadnán lévő kúriával, amelyet jelenleg is birtokolnak. Néhányan közülük Vadnán laknak.”

A manumissio a XVII. században a jobbágyi sorból való elbocsátást jelentette. Természetesen a szabadságát megváltó jobbágynak anyagi ellentételezést kellett nyújtania ezért, ezt általában a manumissonális levélben rögzítették is. Ez alapján okkal feltételezhető, hogy az 1633-as dokumentumban említett Sütő Bálint, Sütő György, Sütő Márton, és Sütő Péter nem királyi adományként, harctéren mutatott vitézségért kapta királyi adományként szabadságát és a nemességét. Elképzelhető volna az is, hogy szorgalmas munkával közösségük megbecsült és tekintélyes tagjaivá váltak, anyagi – és a közösségben betöltött –  helyzetük pedig lehetővé tette számukra, hogy megváltsák szabadságukat földesuraiktól. Szabadságukkal birtokot is kaptak Vadnán, amit azonban bizonyosan nem pénzért vásároltak, mivel 1848-ig a földek adása-vétele nem volt engedélyezett. Ezért könnyen elképzelhető, hogy házasság révén került a család birtokába a vadnai birtok. Ezután fordulhattak – a 1632. júniusában Aszalón megtartott – nemesi közgyűlés ajánlásával nemességkérő levelükkel a királyhoz. Az is kiderül, hogy akkoriban már nem a Pásztóyak voltak a Sütő család földesurai, hanem véglesi Horvát Ferenc, és családja. Ez azt is jelenti egyben, hogy ők voltak a Sütők utolsó földesurai.

A forrás által említett, Sütő fiai által bemutatott armalis levél sorsáról évszázadokon keresztül nincs rendelkezésre álló információ. Bár a család leszármazottai körében minden bizonnyal ismert volt annak léte, a következő dokumentált említése 1944-ben történt, melyet Blank Aladár, a Sütő család nőági leszármazottja vetett papírra valamikor az ezredforduló környékén. Pontos dátum nem ismert, de a jegyzetben található 2003-as dátum alapján bizonyosan annál később.

„A második világháború utolsó évében, 1944 nyarán hallottam először annak [az nemesi levélnek – a szerk.] létezéséről, de hollétéről semmit nem tudtam, soha azelőtt nem is láttam. A háború alatt a családban sokan sokfelé sodródtunk szét országhatárokon kívül is.

A háború után egyenként szállingóztunk haza, de közülünk nagybátyám, dr. Sütő Károly az USA-ban telepedett le, ahol haláláig (1912-1979) élt. Ikertestvére, dr. Sütő Sándor (1912-1977) a legfőbb ügyészség ügyészeként itthon maradt. Testvéröccsük Sütő István, volt dandárszázados, Ausztriába [Klagenfurtba – a szerk.] emigrált (1916-2003), a SZENT LÁSZLÓ LOVAGREND tagja volt.

A háború után a család tagjai keresni kezdték a „kutyabőrt”. Mindenki másnál sejtette hollétét, de mindenki tévedett. Még annak gondolata is felmerült, hogy testvérem, dr. Blank Tibor, sőt, később magam is, akik ugyan külön-külön, de otthonról távozva 1944-ben magunkkal vittük volna (17, 18 évesen!).

Néhány évtized múltán Tibor, aki Kanadába menekült 1956 novemberében „felderítette”, hogy Bánk (Blank) Ferencnél lehet, akinek szülei és Sütő István nagybátyánk annak idején kiváló kapcsolatot ápoltak. Elképzelése telitalálat volt. Tibor elkérte azt (1998), de gyűrött és rossz állapota miatt a Petőfi Múzeumban kérésre „kivasalták” ill. első sorait restaurálták. Mivel T. [Tibor – a szerk] Kanadában élt, engem bízott meg annak megőrzésével.

Néhány év múlva engedve feszítő kíváncsiságomnak elhatároztam, hogy annak tartalmát megismerem, mivel az írás latin szövegű.”

Amint az látható, a címeres levél megkerült. A jegyzetben említett Bánk Ferenc (szül. Blank Ferenc) a jegyzetet szerző Blank Aladár apai ági unokatestvére volt, Miskolcon lakott, így tehát az armális 1998-ig eredeti rendeltetési helyéhez közel tartózkodhatott. Ezután Nagykanizsára került, ahol egészen 2018-ig ott is maradt. Blank Aladár halálakor lányához, Blank Judithoz került, aki 2019-ben kérésre, és családfakutatási céllal továbbadta azt testvérének, Blank Péternek, akitől 2019-es halála után fiához, ifj. Blank Péterhez került, aki jelenleg Varsóban, Lengyelországban őrzi azt. Állapotmegőrzés céljával Nagykanizsán 2019-ben bekereteztette.

A nemesi levél által bejárt útról ennyi információ áll rendelkezésre. Tartalma azonban sok érdekességet rejthet, melyek közül még nem mindenre derült fény. Lévén a dokumentum évtizedeken, sőt, talán évszázadokon keresztül nem megfelelően volt tárolva, az idő nyomot hagyott rajta. Szövege nem teljesen kivehető, azonban kísérletet tettünk annak digitalizálására. Szövege a következő:

„Nos Ferdinandus secundus dei gratia electus Romanorum imperator semper augustus, ac Germaniæ, Hungariæ, Bohemiæ, Dalmatiæ, Croatiæ, Sclavoniæ, Ramæ, Serviæ, Galliciæ, Lodomeriæ, Cumaniæ, Bulgariæ etc. [...] Memoriæ commendamus tenore primam significantes, quibus expedit universis, quod nos, cum ad nonnullorum fidelium nostrorum humillimam supplicationem nostræ propteræ factam majestati, tum vero attentis et consideratis fidelitate et fidelibus servitiorum fidelis nostri VALENTINI SITŐ que ipse, sacræ primum regni nostri Hungariæ coronæ et deinde majestati nostræ, pro locorum et temporum varietate, fideliter exhibuit et impendit, ac imposterum quoque exhibere et impendere velle pollicetur; cum igitur obid, tum vero ex gratia et munificentia nostra regia, qua quosque de nobis et republica christiana bene mentos et virtutis colendæ studiosos, antecessorum nostrorum divorum quondam Hungariæ regum exemplo prosequi, eisque certa virtutum suarum monimenta, quæ ad majora quæque præstanda eos incitare possent, decernere consvevimus. Eundem itaque VALENTINVM SITŐ, ac per ipsum fratres Nicolaum, Martinum Sitő, Michaelem, Thomam, Georgium, Petrum et Stephanum similiter Sittő, e statu et conditione ignobili, in qua huc usque perstitisse dicuntur, de regiæ nostræ potestatis plenitudine et gratia speciali eximentes, in cæetum et numerum verorum et indubitatorum regni nostri Hungariæ et partium ei adjectarum nobilium duximus cooptandos, annumerandos et adscribendos. Annuentes et ex certa nostra scientia animoque deliberato concedentes, ut ipsi, a modo imposterum, futuris et perpetuis semper temporibus, omnibus illis gratiis, honoribus, indultis, libertatibus et immunitatibus, quibus antiqui et indubitati, regni nostri Hungariæ et partium ei subjectarum nobiles, hactenus quomodolibet, de jure vel consvetudine usi sunt et gravisi utunturque et gaudent, uti, frui et gaudere possint et valeant, hæredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universi valeant atque possint. In cujus quidem nostræ, erga ipsos exhibitæ gratiæ et clementiæ ac liberalitatis testimonium, veræque et indubitatæ nobilitatis signum hæc arma sive nobilitatis insigna, SCVTVM videlicei militare, erectum coerulei, fundum illius viridi monticulo interoccupante, in quo integer aureus gryphes et tota corporis mole arrecta, expansis alis, ore hianti, candaque, deorsum reflexa, posterioribus pedibus firmiter insistere anterioribus sinistro ad rapiendum protenso, dextro vero lilium candictum tenere atque sinistro cum connersus esse visitur Scuto incumbentem, galeam militarem craticulatam, sive apertam regio dademate virum iuvenili forma [... ... ... ... ...], mediotenus eminentem, manum sinistra [...] miecta dextra autem nudam frameum vibractem profereniæ ornatam. A summitate vero, sive cono galeæ laciniis, seu lemniscis hinc candidis et rubris, illine autem flauts et coeruleis in Scuti extremitates se s diffundentibus Scutum que ipsum decenter exornari prout hæc omnia in principio sive capite præsentium literar nostrarum pictoris manu et artificio genuinis suis coloribus depicta esse conspiciuntur, eidem Valentino Sitő, ac per ipsum superius nominatis persones ipsiusmque hæredibus et posteritatibus utriusque sexus universis danda duximus et conferenda. Decernentes et ex certa nostræ scientia animoque deliberato concedentes ut ipsi a modo imposterum futuris et perpetuis semper temporibus eadem arma, sive nobilitatis insigna more aliorum regni noi Hungariæ et partium ei subiectarum nobilium sub ijsdem juribus prærogatinis, indulus libertatibus et imunitatibus quiquibu suis exercitijs militaribus et nobilitaribus nec non sigillis velis cortinbis aulæs annulis vexillis clypeis tentoriis domibus et sepulchris generaliter vero in quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub veræ vetustæ et sinceræ nobilitatis titulo quo eos ac hæredes ipsorum utriusque sexus universos ab omnibus cujusunque status dignitatis conditionis et præeminentia homines existant, insignitos et ornatos dici, nominari, habe que et reputari volumus et mandamus, ferre gestare illisque uti, frui et gaudere possint et valeant, hæredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universi valeant atque possint. Imo nobilitamus, damus et concedimus præsentium per vigorem. In cujus rei memoriam firmitatemque perpetuam præsentes literas nostras privilegiales secreto sigillo nostro, quo ut Rex Hungariæ, utimur, impendenti communitas, eidem Valentino Sitő [... ...] specificatis personis earundemque hæredibus et posteritatubs utriusque sexus universis ...iam natis et ...inceps nascituris dandas duximus et concedendas. Datum per manus fidelis nostri, nobis dilecti Reuerendi Pauli Dauid episcopi Vespremen locique eiusdem [...] die octava mensis Iulii anno domini millesimo sexcentesimo triquesimo secundo, regnorum nostrorum Romani decimo tertio, Hungaria et reliquorum decimo quarto. Bohamiæ vero anno [...]. Reverendissimis ac venerabilibus in Christo patribus dominis Petro Pázmány Sanctæ Romanæ Ecclesiæ Presbytero Cardinale Strigoniensis et Joanne Thelegdy Colocensis et Bachiensis [...]

A dokumentum kiadási dátuma egyértelműen kivehető, ahogy a szerző személye is. A szederkényi nemességvizsgálatban közölt dátum valóban helytálló, a dokumentum 1632. július 8-án került kiadásra, II. Ferdinánd király nevében Dávid Pál veszprémi püspök és királyi tanácsos hiteles keze által. Információ található benne arra vonatkozólag is, hogy kik is kapták pontosan a nemesi címet. Az elsődleges nemességszerző Sütő Bálint volt, akivel együtt testvérei és rokonai, Miklós, Márton, Mihály, Tamás, György, Péter, és István is címet szerzett.

Elképzelhető, hogy a jelenleg meglévő armalis az elsődleges nemességszerző, Sütő Bálint számára kiállított armalis egy korabeli hiteles másolata, amely azonban a végén hiányos. Erre utaló jelek a következők: a dokumentumról hiányzik az uralkodó aláírása, nincs felhajtva, a felhajtás hiányából fakadóan a kihirdetési záradék is hiányzik. Mivel az oklevél sorsa hosszú ideig ismeretlen volt, és Blank Aladár jegyzetéből kiderül, hogy rossz állapota okán a Petőfi Múzeumban „kivasalták”, nem zárható ki, hogy a felhajtás is ennek a „vasalásnak” esett áldozatul.

Ami miatt ennek ellenére valószínűsíthető, hogy korabeli másolatról van szó, az az, hogy a szokásoktól eltérően sem az adományozott neve, sem az uralkodó neve és címei nincsenek arany betűkkel írva, és a címer rajzának helye sincs kihagyva baloldalt.

A címerről szólva, a dokumentum ide vonatkozó része – kisebb hiányosságokkal ugyan, de – meglehetősen jól kiolvasható. Ami bizonyos, hogy egy kék katonai pajzs, alján zöld dombbal, amin egy kitárt szárnyú aranyszínű griffmadár áll két lábon, csőrét kitátva. Szót ejt a címerpajzsot körülölelő díszítésekről is, azonban ezeknek leírása már erősen hiányos a pergamen sérüléseiből fakadóan.

Az armalis levélhez bulla is tartozik, mely szintén restaurálásra került, ennek időpontja ismeretlen. Érdekes, hogy a bulla megléte ellenére nincs kialakítva az annak átfűzésére szolgáló hely. Elképzelhető, hogy a bulla az eredeti címereslevélhez tartozott, és anélkül került át a mellékcímer szerző testvérek, illetve az ő leszármazottaik birtokába, azonban ennek kiderítése még további kutatások tárgyát képezi.

4. A Sütő család leszármazása az armális kiadásától a XVIII. század végéig

Visszatérve a Sütő család leszármazásának történetéhez, az eddig említett dokumentumokon túl a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban továbbiak is fellelhetőek. Ezek digitalizálva is elérhetők.

A nemesi családfák kutatásánál először is körül kell határolni, hogyan lesz valakiből nemes. Mivel a nemességgel számos kiváltság és társadalmi előny járt, sokan próbálkoztak a nemeslevelek hamisításával. Ez szükségessé tette  a nemesi címek kiadásának szigorítását, később pedig a nemesség átfogó vizsgálatát, és a nemesi címek igazolását. Az 1630. évi XXX. törvénycikk a következőképpen nyilatkozik:

5§ A czimeres levelek adományozásánál pedig jövőre azt a módot kell megtartani, a melyet az 1622-ik évi 17-ik törvénycikkely tartalmaz; annak a hozzáadásával, hogy az ármális leveleket abban a vármegyében kell kihirdetni, a melyikben tudniillik azoknak a megnyerője, köztudomás szerint lakik.

Eszerint a nemesség csak akkor lépett érvénybe, ha a megigényelt, és megkapott nemeslevelet a lakhelynek megfelelő vármegye közgyűlése előtt egy éven belül bemutatták. A Sütő család esetében ez megtörtént, amint az a dokumentumokból látható is. 1632. július 8-án kelt nemeslevelüket 1633. május  23-a előtt Szederkényben (ma Tiszaújváros) mutatták be a közgyűlés előtt.

Ugyanezen törvénycikk negyedik paragrafusa a Sütő családot érintő másik kérdésről is nyilatkozik, miszerint:

4§ A jobbágyság állapotában levő személyeket pedig, a földes uraktól meg a vármegyétől nyert különös beleegyezés és ajánlás nélkül, semmiképen meg ne nemesitsék; máskülönben a czimeres levelek, azoknak, a kik azokat kinyerték, hasznukra nem lehetnek és az illetők a többi jobbágyok módjára a földesurak alatt maradni tartozzanak.

Amint azt láthattuk, az 1632-es aszalói közgyűlés ezt a jóváhagyást megadta, és minden bizonnyal ezen közgyűlésen a jóváhagyás kérelemmel együtt már a helyi közgyűlés színe előtt a manumissonális levelet is bemutatták, lévén anélkül az 1630-as törvény szerint nemesítésük nem történhetett volna meg.

A nemesség igazolásának szükségességét III. Károly király rendelte el 1723. április 10-én rendelte el a generalus nobilium investigatio-ban. Az általános nemesi vizsgálat végrehajtását a Helytartótanács a vármegyékre ruházta, amit az általa megfogalmazott „Idea Investigationis” mai szemmel nézve meglehetősen laza normái alapján kellett elvégezni, a megyék által felállított nemességvizsgáló bizottságának (deputatio-k), amelyek jegyzőkönyvet vezettek munkájukról.

Az Idea alapján a kétségtelen (indubitatus) nemesség bizonyításához többféle dokumentumot fel lehetett használni. Mivel birtokadományt igazoló dokumentum csak kivételes esetben állt rendelkezésre, a leggyakrabban a nemességet az armálissal igazolták, mely szintén bizonyító erejű iratnak számított. Az adott személy nemességét a nemességszerző őstől bizonyítani lehetett címeres levéllel, nemesi levéllel, annak átiratával (paria litterarum armalium) – a Sütő család bizonyos ágainak esetében is ez lehetett a bizonyítási alap –, a nemességet igazoló hiteles okirattal, a megye által kiadott hiteles nemesi bizonyítvánnyal, anyakönyvi bejegyzésekkel, esetleg hiteles tanúvallomásokkal. A – magyar nyelvű – tanúvallomások a nemességet szerző őstől való leszármazást bizonyító hiteles dokumentumok közé tartoztak, amelyek alapján a famíliák genealógiai tábláit is elkészítették. Ezeknek különösen azért volt nagy jelentősége, mivel az egyházi anyakönyvek a háborús pusztítás miatt gyakran nem maradtak fenn. A tanúk lehettek nemesek és jobbágyok is. Általában idős embereket hívtak tanúnak. A nemességigazolások során gyakran kérdeztek rá az armalisták által lakott telek státuszára, a család vagyonára.

Esetünkben ez azért különösen nagy jelentőségű, mert a Sütő család nemességének bizonyításával kapcsolatban leginkább XVIII. századi tanúvallomások állnak rendelkezésre. Ez alapján feltételezhető, hogy az armális levél holléte az 1944-et megelőző időszakban sem feltétlenül volt ismert.

Meg kell említeni, hogy a nemesi vizsgálatkor csak a férfi családtagokat írták össze és közülük is csak azokat, akiknek maguknak is volt férfi utóduk. A női családtagokat egyáltalán nem vizsgálták, sem a házassági kapcsolatokat, sem azokat a férfi családtagokat, akik távolra mentek tanulni és később papok lettek. Az ő utódaik szintén kimaradtak a vizsgálatból.

Ezen információk ismeretében most már rá lehet térni a Sütő család leszármazásának tényleges tárgyalására.

4.1. A családi fokozatok rekonstruálásának problematikája

A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a XVII. századi családfából rendkívül sok név ismert. A rendelkezésre álló dokumentumok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Nobilitariumában találhatók meg. Ezek főként a nemességvizsgálatokhoz szükséges tanúságtételek, azonban találhatók közöttük birtokösszeírásokkal kapcsolatos feljegyzések, és személyes levelek is. Ennek ellenére a konkrét és pontos családfa felállítása problémákba ütközik. Több nagyobb darabot össze lehet belőle állítani, azonban az egész „rendszer” összeállításához számos adat hiányzik. Ezek közül minden bizonnyal sokat meg lehet találni az 1638-1799 közötti nemesi-, és birtokösszeírások között, azonban mivel sok településre ágazott szét a család, kérdéses, hogy a teljes családfa tökéletesen és hiánytalanul restaurálható-e. Amellett, hogy a tanúvallomásokban is előfordulhatnak pontatlanságok, és bizony nem egy esetben akár még ellentmondások is, már a nemesi oklevél kiadásának korában élő Sütők pontos rokoni fokozatának meghatározása is kérdéseket vet fel. Egészen pontosan a problémát az jelenti, hogy a különböző dokumentumok különböző neveket, és családi kapcsolatokat említenek. Kronológiai sorrendben ez a következőképpen néz ki:

Mivel a nemesség igényléséhez elengedhetetlenül szükséges volt a földesuraktól kapott, a jobbágysorból történő elbocsátásról szóló levél, azt egészen biztosan 1632. július 8. előtt adták ki. Az 1633-as szederkényi feljegyzés szerint ezt véglesi Horvát Ferenc és osgyáni Bakos Judit Sütő Bálint, Sütő György, Sütő Péter, és Sütő Márton nevére állította ki. Az 1632. július 8-án kiadott armális nyolc nevet említ, három plusz ötös bontásban:

„[...] Sütő Bálint, és vele fivérei, Sütő Miklós és Sütő Márton, valamint a szintén Sütő Mihály, Tamás, György, Péter és István [...]"

kapott nemességet. Arról azonban nem szól, hogy a második, öt fős névsorban található Sütők milyen rokoni fokozatban állnak. A frater latin szó ugyan nem csak fivér jelentéssel bír, jelenthet unokatestvért, egyéb rokont is, azonban a felsorolás módja alapján valószínűsíthető, hogy Bálint testvérei Miklós és Márton voltak. Itt máris egy ellentmondásba ütközünk, mégpedig egy 1756. április 1-jén kelt tanúvallomás miatt, amely Bálint testvéreként Miklóst és Jánost jelöli meg. Tovább árnyalja a képet, hogy az 1633-as szederkényi feljegyzés szerint négy testvér, György, Mihály, Gergely, és Miklós mutatták be apjuk nemesi levelét (az apa neve ismeretlen), valamint Márton fiai, István, Albert, és János. Elfogadva azt, hogy a nemesi levél hitelesebb forrás egy tanúvallomásnál, feltételezhető, hogy az említett Márton valóban Bálint testvére, és mivel a Márton név csak két-három generációval később jelenik meg ismét, itt ellentmondásba sem ütközünk. Ezen ág további leszármazásáról azonban semmi többet nem tudunk.

Egy 1776-ban kelt dokumentumban lejegyezték az 1632-ben nemesi címet szerzettek leszármazását kettő, egyeseknél három, sőt, Bálint esetében négy generációig. Azonban ebben a dokumentumban van egy részlet, ami további kérdéseket vet fel. Ez egészen pontosan így szól:

1632-ben armalis Sütő Bálint, és vele Miklós, Márton, János, Mihály és Tamás, György, Péter és István részére. Publikálva 1776-ban.

A problémát az jelenti, hogy az eredeti 1632-es armális levélben Bálintnak és hét rokonának neve szerepel, ez a feljegyzés Jánossal együtt már kilenc személyt sorol fel, mint az armalis levéllel nemesi címet szerzettet. Figyelembe véve, hogy a tanúvallomás szerint János is Bálint testvére volt, a kép még egy fokkal árnyaltabbá válik, mivel nem áll rendelkezésre semmilyen irat, ami indokolná János lemaradását a nemeslevélről. Egy lehetséges magyarázat talán az lehet, hogy János később született, és valóban Bálint testvére volt. A nemesség ugyanis örökletes cím volt, így a cím kiadása után születetteknek alanyi jogon járt, így János esetleges későbbi születésével az armális levélről ugyan lemaradt, de a cca. 140 évvel későbbi feljegyzésen már szerepel a neve.

Ami még biztos pontnak tűnik, az a Sütő Miklós és Bálint közötti testvéri fokozat. A tanúvallomások, és a nemesi levél is ezt erősíti meg. Miklós leszármazását illetően az 1758.07.20-i, és azonos év 08.20-i keltezésű tanúvallomások négy generációig terjedő pontos képet adnak. Ebből a családfa-részletből tudható, hogy szerepelnek benne a Gergely, a György, a Mihály, és a Miklós nevek. Igaz azonban, hogy nem egy generációban, azonban mivel a szederkényi feljegyzés ezzel a négy névvel kapcsolatban csak annyit említ, hogy Sütő fiai, azt azonban egy szóval sem, hogy testvérek lennének, elképzelhető, hogy Miklós ágának tagjai mutatták be atyjuk és nagyapjuk nevében a nemesi oklevelet.

Tovább nehezíti a pontos rekonstrukciót egy 1655-ből fennmaradt kézirat. Ez egy hivatalos levél, melyben öt Sütő testvér zálogosítja el birtokát rokonainak. A levél tartalma a következő:

Én Sütő István, és én Sütő Imre, és én Sütő Gergely, és én Sütő Lukács és én Sütő Öerzsébet Sanisló Pálné, mi közönségesen edgyek, lévén edgy atyától és edgy Anyától valók, adgjuk tudtára mindeneknek az kiknek illik egy akarattal, [hogy] kényszerittettünk néminemű szükségünkért Borsod megyében, Vadna névű faluban Atyánktúl maradva jószágunkat, ugyan vér szerint való Atyánk fiainak elzálogositani. Úgymint Nemes Sütő Bálint Bátyánk Urunknak és fiainak, és véreinek, úgy mint Sütő Jánosnak és Sütő Miklósnak, adjuk ő kegyelmeknek hetvenhét Magyar forintokért. Illyen okon, hogy ha ő kegyelmek az mi reánk nézendő pusztán valami épületet vernek is, az mikor mi atyafiak egy akarattal az megnevezett hetvenhét forintot letehettyük, ő kegyelmek is per patvar nélkül kezekbűl kieresszék és az épületet megbecsültessék. Mi, atyafiak lévén vallyuk közönségesen, hogy valamig az megnevezett hetvenhét forintot le nem tesszük, addig az jószághoz lenni közünk nem lészen. Melynek nagyobb bizonyságára adgyuk pecsétes levelünket, kezünk írásaival megerősítvén, illyen becsületes személlyek előtt.

Datum Vadna 18 die Maj 1655

Tanúk: Lenkey Nagy Márton Gergely, Páva Péter, Filep Balázs, Sütő István"

Figyelembe véve, hogy ez a dokumentum áll legközelebb időben az armális levélhez, talán a leginkább autentikus forrás a rokoni viszonyok pontos meghatározásához. A problémát csupán az jelenti, hogy bár egyértelműen leírják a levélben, hogy testvérek, Sütő Imre, Sütő Lukács és Sütő Erzsébet neve semmilyen más dokumentumban nem szerepel. Egy Sütő Erzsébetet nyilvántartottak vadnai birtokosként, de csak 140 évvel később, tehát a két személyes egészen biztosan nem ugyanaz. Azonban a dokumentum egyértelműen Miklóst és Jánost jelöli meg Bálint testvéreként (Mártont nem említi ugyan, de ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy ő nem volt érintett a zálogosításban). Az is bizonyos, hogy a levél írói Bálintnak és testvéreinek az unokaöcséi, illetve unokahúga voltak, mivel a korabeli szóhasználatban a bátyám uram a nagybátyát jelölte. Mivel az armálisban említett testvérek, Márton, Miklós családfája ismert, Bálint pedig nem lehet az apa, logikusnak hatna a feltételezés, hogy a levélírok a (feltételezés szerint) későbbi születésű Jánosnak a gyermekei, azonban ez (feltételezve, hogy János nem született még meg az armális kiadásakor) időben sehogyan sem férne bele. Éppen ezért nagy a valószínűsége, hogy Bálintnak, Mártonnak, Miklósnak és Jánosnak volt még egy testvére.

Amint arról már volt szó, a manumissio Sütő Bálint, György, Péter és Márton nevére szólt. Azt, hogy Miklós miért nem szerepel benne, nem tudjuk, noha nemességet a nemeslevéllel ő is kapott. Most azonban Péter és György személye az érdekes a levélírók szempontjából. Egy Sütő Péterről tudunk, aki Olaszliszkán élt, leszármazási ága is jól lekövethető, nem valószínű, hogy ő lenne a hiányzó apa. Sokkal valószínűbb Sütő György. Mégpedig azért, mert az 1638-as borsodi nemesi összeírás alapján Vadnán élt, és birtokkal rendelkezett egy Süthő György, míg az 1689-es és az 1720-as összeírások szerint a birtok már Sütő Mihály nevén található. Az is tudott, hogy a zálogosítás kedvezményezettjei közül Miklósnak volt egy Mihály nevű fia, akinek szintén volt egy Mihály nevű fia. Így könnyen megeshet, hogy a zálogosítás végleges maradt, és a telket Miklós, majd később leszármazottai gondozták tovább 1655 után.

Ami Sütő Péter ágát illeti, a tanúvallomásokból egyértelműen kiderül, hogy volt egy Tamás nevű testvére. Ők minden bizonnyal unokatestvérei voltak a vadnai Sütőknek. Erre utal egy 1766. február 3-án kelt tanúvallomás, melyet az Olaszliszkán lakó Sütő János nemességével kapcsolatos, és amelyben a tanú János atyjának Mihályt jelöli meg, az ő atyjának pedig Tamást, akinek tudomása szerint volt egy Péter nevű testvére. A tanú azt is megemlíti, hogy már Péter Olaszliszkán lakott, és

„vallya és bizonyossan is tudgya aztis a Tanú, hogy ezen Sütő Tamás osztályos Attyafi, és egy Familiábúl való vólt az Vadnaj Sütő Nemes Nemzetséggel”.

Ezt egy másik tanú is megerősíti, és felfedi Tamás lakhelyét is:

„Tudgya, hogy Sütő Tamás, Sütő Péterrel volt egy testvér, melly Péter Liszkán lakott, Tamás pedig Abonyi Malomban lakott, és ott is hala meg.”

Mindenképpen szót kell ejteni Sütő István ágáról is. 1752-ben és 1753-ban kelt tanúságtételek alapján rekonstruálható, hogy István a vadnai Sütőkkel egy famíliából való volt, elképzelhető, hogy maga is Vadnán élt. Fia, János azonban Szederkénybe költözött. Három fiáról biztosan tudunk, szintén ezekből a tanúságtételekből. János Papiban lakott, István Nemesbikken, Mihály pedig Szederkényben. A család ezen ágának Papiban birtokai is voltak, erről a birtokösszeírások egyértelmű leírással szolgálnak. Sütő István unokatestvéri kapcsolatát a vadnaiakkal a szóhasználatból lehet kikövetkeztetni.

A szóhasználat, mint olyan, alapvetően fontos útjelző a kutatás során, ezért nem árt szót ejteni a terminológiákról. Ezekben a XVIII. századi dokumentumokban a testvér szó egyenértékű az atyafi szóval, az apa megnevezése atya vagy édesatya, míg a nagyapát a nagyatya jelöli. A nagybáty szinonimája az urambátyámnak, míg ha egy famíliából valók valakik, azok feltételezhetően unokatestvérek, vagy őseik voltak unokatestvérek, ellenkező esetben a közelebbi relációt említenék relevánsként. Visszatérő megnevezése a családtagoknak az osztályos atyafiak.

Osztályos atyafiak (fratres condivisionales) azok, akiket nemcsak a vér- (communio sanguinis), hanem a birtokközösség (communio juris) is összekötött. Míg az elsőn a közös őstől való leszármazást, az utóbbin azt értették, hogy elődeik az öröklésre kerülő jószágban valaha közösen birtokoltak, azon osztályt tettek.

Eszerint a tanúvallomásokban szereplő információk azt bizonyítják, hogy noha esetenként csak unokatestvéri – vagy még távolabbi – kapcsolat van az egyes személyek között, és az ő felmenőik között is lehetett, a nemességgel szerzett birtokban ők maguk is bírnak tulajdonrésszel.

Összességében elmondható, hogy három testvér személye biztosnak tűnik, azonban az is feltételezhető, hogy nem csak ennyien voltak. Ezek alapján a legvalószínűbbnek az tűnik, miszerint az armalis levélben felsorolt nyolc személy, a későbbiekben előkerülő kilencedikkel, Jánossal együtt a következő családi kapcsolatban állt: Bálint, Miklós, Márton, György és János testvérek, Mihály Miklós fia, Tamás és Péter pedig öt testvér unokatestvérei, ahogy István is unokatestvéri kapcsolatban áll velük.. A rendelkezésre álló adatok sajnálatos módon nagyon hiányosak, így kérdéses, hogy egyáltalán lehetséges-e a családfa ezen szakaszának teljes rekonstrukciója. Azonban amennyiben nem lenne lehetséges, a töredékek így is értékes információt tartalmaznak, lévén azok a Sütő-család örökségének kisebb, és nagyobb darabkái. A tökéletesítés érdekében természetesen további kutatások szükségesek.

4.2. A családfa pontosan rekonstruálható elemei

Az nyilvánvalóvá vált, hogy a család a vadnai eredet után sokfelé ágazott szét. Ez természetesen rengeteg leszármazottat jelent. Mivel az előző fejezetben a családfa pontos összeállításának problematikája bemutatásra került, egyszerűbbnek és kézenfekvőbbnek tűnik, ha a továbbiakban a család leszármazását külön részekre, ágakra bontva kutatjuk tovább. A felbontás leglogikusabb módja a területi elv. Eszerint a továbbiakban megkülönböztetésre kerülnek a vadnai, a liszkai, és a szederkényi, majd az ebből leágazott papi, és bikki ágakat. Ezen ágak természetesen tovább is ágazhattak, azonban ezen fejezetben csak a XVIII. század végéig megtörtént elszármazások relevánsak, a későbbi elágazások a későbbi korokat tárgyaló fejezetben vizsgáljuk majd meg.

4.2.1. A szederkényi Sütők

A szederkényi Sütők története Istvánnal kezdődik. Maga ugyan nem lakott Szederkényben, azonban leszármazottai igen. Sütő István Vadnán lakott, unokatestvér volt. Egy 1752. február 7-én kelt tanúvallomás szerint két fia született, János és István. István leszármazása nem ismert, János azonban ugyanezen tanúvallomás szerint János először Ónodba költözött, ahonnan később Szederkénybe települt át. Három fia született: János, István, és Mihály.

János Papiban telepedett le, itt birtokkal is rendelkezett. Gyermekei Zsuzsanna, Klára, Mária, János és egy ismeretlen nevű gyermek, aki korán elhunyt.

István Bikkre költözött, gyermekei Péter, aki Miskolcon élt, János, Kata, és Judit voltak. Kata Turi Sámuelhez, Judit Vályi Nagy Andráshoz ment feleségül. Péter elvette Kiss Katalint, akitől három fia, István, Péter, és György született, mindhárman Miskolcon laktak. János lakóhelye ismeretlen, azonban egy János nevű fiáról tudunk.

Mihály Szederkénybe költözött, feleségül vette Tsáti Évát, akitől született egy János nevű fiúk, valamint sok másik gyermek, akik azonban korán meghaltak. Név szerint György, Mihály, Mária, Mihály, Gábor, István, és Éva.

4.2.2. A liszkai Sütők

Sütő Tamás és Sütő Péter ágáról csak nagyon töredékes információink vannak. Péteréről konkrétan csak annyit tudni, hogy Tamás testvére volt. Tamásnak – aki Adonyban volt molnár – azonban tanúvallomások szerint volt egy Mihály nevű fia, akinek szintén volt egy fia, aki a János nevet viselte, és olaszliszkai lakos volt, akárcsak apja nagybátyja, Péter.

4.2.3. A vadnai Sütők

Sütő Bálintnak  - aki foglalkozását tekintve kovácsmester volt – négy fia született, Mátyás, Márton, Ferenc, és Albert.

Mátyásnak született egy fia, aki a kuruc háborúkban halt meg 1710 előtt.

Bálint második fia Márton (?? – 1740. május 28.), Bánhorvátiban volt birtokos. Öt gyermeke született. György (1722. október 1. – 1790. április 28.), Anna (1727. január 4.), Erzsébet (1738. augusztus 3.), és egy ismeretlen nevű (1720. július 29.), valamint egy másik fia is született (cc. 1708 – 1727. március 23.), akinek neve szintén nem ismert.

György Bánhorvátiban volt birtokos, Hegedűs Annával (cc. 1717 – 1807. augusztus 16.) kötött házasságából (Bánhorváti, 1749. január 15.) három lánya, Mária (1750. január 15. – 1750. szeptember 17.), Mária (1752. január 25.) és Sára (1759. január 4.) született.

Bálint harmadik fia, Albert (?? – cc. 1709) – mesterségét tekintve varga – gyermekei István (?? – cc. 1753), János (cc. 1699.) vadnai molnár, András, és Bálint (?? – 1756 előtt).

János fia Gáspár, az ő fia Sámuel.

András fia Mátyás, az ő gyermekei Zsigmond és Ferenc.

István fia Sámuel.

Albert negyedik fia, Bálint, fiatalon elhunyt, így leszármazottai sem voltak.

Bálint negyedik fiának, Ferencnek és esetleges leszármazottainak további sorsa ismeretlen

Sütő Márton leszármazottairól nem áll rendelkezésre túl sok információ. Azonban Borsod vármegye miskolci járásának 1724-1730-as nemességvizsgálatában szerepel három fiú, akiket egy Sütő Márton gyermekeiként neveznek meg, név szerint István, Albert, és János. Mivel a dokumentum az 1633-as szederkényi feljegyzésre hivatkozik, tehát egy évvel az armalis kiadása után, jó esély van rá, hogy fent nevezett fiúgyermekek Sütő Márton leszármazottai.

Sütő János leszármazottjairól nem áll rendelkezésre információ.

Sütő György valószínűsíthető leszármazottai a záloglevelet író testvérek, Lukács, Imre, István, Gergely, és Erzsébet. Erzsébet férje Sanisló Pál. További információ nem áll rendelkezésre a család ezen ágával kapcsolatban.

Sütő Miklós leszármazási ága nem véletlenül maradt a végére annak ellenére, hogy nincs információ arról, hogy ő volt-e a legfiatalabb testvér. Ennek oka az, hogy az ő leszármazottairól áll rendelkezésre a legtöbb adat. Egyik ága egészen pontosan napjainkig, megszakítás nélkül. Miklósnak három fia született, Péter, Mihály, és György.

Miklós első fiának, Györgynek egy fia született István.

Miklós második fia Mihály, neki két fiáról tudunk. Mihály – 1750 körül Visnyón molnárlegény – és Miklós.

Utóbbi fia Miklós (?? – 1785. március 13.), Sajókazára költözött, ahol 1757. január 31-én feleségül vette Bodnár Máriát. Gyermekeik Katalin (1753. szeptember 23. – 1756), Katalin (1760. május 1. – 1762. március 19.), István (1762. április 11.), Anna (1764. február 7.), és Bálint (1766. június 15.).

Miklós másik fia Márton, szintén Sajókazára költözött. Gyermekei István (1758. január 12.), Mihály (1761. június 28.), Gergely (1763. március 29.), János (1765. december 26.), és egy ismeretlen nevű (1768. augusztus 16.).

Nemességszerző Sütő Miklós harmadik fiáról, Péterről magáról nem áll rendelkezésre sok személyes információ. Annyi bizonyos, hogy három fia született, Gergely, András, és János.

Gergely és esetleges leszármazottainak további sorsa ismeretlen.

András kétszer házasodott, első feleségének neve ismeretlen, valószínűsíthetően 1752. december 20-án hunyt el. Második felesége Kovács Zsuzsanna, akivel 1753-ban, első felesége halála után házasodott meg Bánhorvátiban. Házasságaiból tíz gyermek született. György (1736. május 13.), Judit (1739. május 2.), Anna (1742. december 14. – 1748. március 19.), János (1745. november 11. – 1754. március 29.), Anna (1749. március 4. – 1752. december 8.), András (1756. április 28.), István (1758. szeptember 14. – 1759. május 15.), István (1760. július 14.), Erzsébet (1763. július 31.), és Mihály (1766. július 19. – 1770. június 15.)

János 1739 körül született, és 1814. szeptember 16-án hunyt el. Felesége Kovács Anna, akivel 1757. február 10-én kötött házasságot Sajókazán. Gyermekeik Judit (1758. április 27., Sajókaza), Anna (1763. március 16., Sajókaza), Sára (1763. december 27., Sajókaza), István (1765. május 19., Sajókaza), egy halva született gyermek (1768. április 5., Sajókaza – 1768. április 5., Sajókaza), és Mihály (1784. október 15., Bánhorváti – 1848. április 28., Bőcs).

5. A Sütő-család története a XVIII. század végétől napjainkig

később...

6. A Sütő-család birtokai

Amint az kiderült az 1633-as szederkényi feljegyzésből, Sütő Bálint és testvérei nemességükkel egy vadnai kúriához jutottak. Ennek pontos helye mára feledésbe merült, sokan még a létezéséről sem hallottak, azonban van olyan dokumentum, ami alapján el lehet indulni felkutatásában. Egy 1776-os feljegyzésben birtokfelosztásnak tűnő rajz található, melyekhez neveket is csatoltak. Noha mindezidáig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az ábra valóban birtokrajz, vannak egyéb források, amelyek erősítik ezt a feltevést. Ilyen többek között a Czakó Lajos és Kis Károly által készített, 1864. május 1-jén publikált térképe Alsó-Vadnáról, illetve Vadna település 1782-1785 közötti első katonai felméréskor készített térképe.

Fontos megemlíteni, hogy a mai Vadna település korábban Alsó-Vadnából és Felső-Vadnából állt, melyeket a Bán-patak választott el egymástól. A Sütő-családnak Alsó Vadnán, vagyis a Bán-patak jobb partján voltak birtokai. Az 1776-os rajz ezzel is tökéletesen összhangban van.

Azonban ami a legfontosabb, az maga a patak. A dokumentumon jól kivehető egy markáns határvonal, két éles ívvel. A fent említett két térképet megvizsgálva kitűnik, hogy ilyen íveket a Bán-patak is leír folyásában, éppen az egykori Alsó-Vadna határában. A Czakó-Kis térképen az is látszik, hogy ez éppen a felső-vadnai határ.

A másik ok, ami miatt feltételezhető, hogy valóban birtokrajzról van szó, az a rajzon látható parcellák száma. Amint arról már volt szó, az armalis levéllel 1632-ben nyolc testvér kapott nemességet, azonban az 1776-os, a család leszármazását bemutató dokumentumon Jánossal együtt kilenc birtokos Sütőről esik szó Vadnán. Feltételezve, hogy közülük mindenki kapott birtokrészt is a nemességgel, ez ismételten egybevág a birtokrajzzal, amelyen szintén kilenc parcella található. Ez a két egyezés nagy valószínűséggel bizonyítja a Bálint és testvérei által megvásárolt egykori kúriához tartozó birtok helyét, amelynek mérete megközelítőleg 8,68 kataszteri hold lehetett.

A kúria jelentése ebben a korban nemesi udvarházat is jelentett, vagyis ha egy nemes telkén állt egy ház, az már kúriának számított. Ebből következően megállapítható, hogy a Sütő család a nemességen belül az úgy nevezett kuriális nemesek közé tartozott.

A XVI. századtól, majd még inkább a XVII. századtól kezdődően egyre több olyan nemes lett Magyarországon, akik katonai, hivatali, vagy egyéb szolgálataikért semmi mást nem kaptam az uralkodótól, mint a nemességet, és hozzá egy nemesi címert, és az ezeket igazolni hivatott oklevelet. A köznyelveben ők voltak az armális nemesek. Az ő mindennapi életkörülményeik alig különböztek a jobbágyokétól, de ha egy kisebb nemesi udvarház, úgynevezett kúria is állt a földjükön, akkor gyakran kuriális nemes volt a megjelölésük. Az armális nemesek jogai nem voltak azonosak a többi nemesével. A nemesi kiváltságokat csak a maguk személyében élvezhették, de a birtokaikat tekintve nem. Az armális nemes tehát a telke utáni járadékot megválthatta egy összegben a földesúrtól, de vármegyei és állami adót, úgynevezett taksát a 16. század végétől ők is kötelesek voltak fizetni.

Maga az épület minden bizonnyal az évszázadok során elpusztult, és helyére újak épültek, azonban a rendelkezésre álló adatok alapján rekonstruálható az egykori birtok megközelítőleg pontos helye. Ezek szerint annak nyugati határa feltételezhetően a régi Miskolc-Rimaszombat országúttól délre, a Bán-patak Sajó torkolatától számított 0,70-1,00 folyamkilométerei közötti szakaszán húzódhatott. Noha a Bán-patak folyása az évszázadok során változott, az 1979-es évben pedig bányászati okokból kifolyólag szinte teljesen át is építették – ezzel együtt a Sajóból is levágtak egy kanyart – , az 1782-1785 közötti első katonai felméréskor megrajzolt térképeken még az eredeti folyását ábrázolták.

Ezzel a birtokkal kapcsolatban rendelkezésre áll egy másik dokumentum is. Nevezetesen a már említett, 1655. május 18-én kelt hivatalos levél, melyben Sütő István, Sütő Imre, Sütő Gergely, Sütő Lukács, és Szaniszló Pálné Sütő Erzsébet hetvenhét magyar forintért elzálogosította apjuktól rájuk maradt telekrészét Sütő Bálintnak, és fiainak és öccseinek, Sütő Jánosnak és Sütő Miklósnak. A levélből kiderül, hogy az öt zálogosító testvér, és a zálogba vevő Sütők az ő rokonaik. A pontos rokoni fokozatról nem esik említés, ahogy a telek méretéről sem. Az azonban feltételezhető, hogy az elzálogosítást a család azon ágának anyagi helyzete tette szükségessé.

A birtokviszonyokkal kapcsolatos következő dokumentum 1720-ból származik. A birtokösszeírás alapján Sütő Péternek Olaszliszkán, Sütő Andrásnak Csobajon volt birtoka, Sütő Mihálynak Vadnán szőlőse, Sütő Mártonnak Bánfalván (ma Bánhorváti) szántója és szőlője is volt.

Az 1767-es úrbéri tabellákban is található információ a Sütő-birtokokkal kapcsolatban. Nevezetesen a Vadnával határos Sajógalgócon, az egri káptalan 428 holdas birtokán Sütő Miklós ½, Sütő Márton, Péter, János és Mihály pedig ¼ - ¼ jobbágytelken gazdálkodott.

Az 1773-1803 közé eső birtokösszeírások szerint Alsó-Vadnán Sütő Erzsébet, Sütő István, Sütő János, Sütő Mihály és Sütő Zsuzsannának voltak birtokai, közülük János és István Papiban is rendelkezett földdel.

Tanúvallomásokból kiderül, hogy a család egyik ága Sisáripusztán élt. Napjainkban Sisár Hernádkak mellett található, így okkal feltételezhető, hogy két és fél évszázaddal ezelőtt sem egy másik helyet jelölt ez a helységnév. Azt, hogy a család melyik ága élhetett ott, nem tudni pontosan, azonban a családfa alapján valószínűsíthető, hogy nemességszerző Sütő Miklós közvetlen ági leszármazottai. Ezt engedi sejteni az a tény, miszerint Miklós ötödik generációs egyenesági leszármazottja, nemes sisári Sütő Mária előnévként viselte a település nevét. A sisári birtok sorsáról azonban nem tudni semmit. Elképzelhető, hogy a névválasztás oka a család lassan feledésbe merülő nemességének megújítása és igazolása volt.

7. Összefoglalás

később...

8. Források és bibliográfia

később...